Túrótorta

Először is, sütünk neki egy alapot, ez esetben egy 3 vizes tojásos piskótát. Ennek szépen fel kell jönnie és így ketté lehet vágni, de nekem legutoljára nem nőtt meg, így kettőt sütöttem belőle, mivel Apunak és a Zúrnak egynapra esik a szülinapja...
Ha ügyesek vagyunk, elég egy is. Bár lehet, hogy az volt a baj, hogy nagy 27cm-es formában sütöttem és nem a kicsiben. A kicsiben 100%, hogy megnő és akkor 2 tortának lesz alapja. :) A krém hozzávalói 2 tortához elegendőek. Ha valaki csak egyet süt, akkor felezze le.

Hozzávalók a piskótához:
  • 3 db tojás,
  • 3 ek  hideg víz
  • 6 ek. kristálycukor
  • 6 ek finomliszt
  • 1 tk vaníliás cukor
  • 1 tk szódabikarbóna (vagy ha az nincs, sütőpor)

Elkészítés:

A fehérjét kemény habbá verem a vízzel. Amikor kész, hozzákeverem a sárgáját, de továbbra is verem fel, ezután folyamatos keverés mellett hozzáteszem a száraz hozzávalókat is.
Sütőpapírral bélelt formába öntöm és előmelegített sütőben, 180 fokon sütöm. 15-20 perc kell neki, de sütőfüggő, így tűpróbát kell csinálni, nehogy odaégjen. Csak akkor veszem ki, amikor kihűlt. Levesszük róla a papírt és ketté vágjuk. Az egyiket visszatesszük a formába, a másik (szebbik) lesz a torta teteje.

A krém készítése:

Hozzávalók:
  • 500 g túró
  • 2 csom. vaníliás cukor
  • cukor ízlés szerint, nálam 4-5 ek.
  • 3 tojás sárgája
  • 4 dl habtejszín (Hulala)
  • 3 tojás fehérje
  • 1 doboz ananász (konzerv, de lehet friss is)
  • 1,5 dl ananászlé
  • 3 ek porzselatin

A túrót, a tojások sárgáját, a cukrot és a vaníliáscukrot összeturmixoljuk. A tojásfehérjéket és a habtejszínt habbá verjük (külön-külön). Az ananászlét 3 ek porzselatinnal felfőzzük. A zselatint nem szabad forralni, mert akkor elveszíti a zselésítő hatását. A zselatin hátulján ott van a használati utasítás, azt kell követni. A túróhoz adjuk a zselatinos ananászlevet, majd ebbe óvatosan beleforgatjuk a tojáshabot, utána pedig a tejszínhabot. Az ananászt szintén beleforgatjuk.  Ízlés szerint díszítjük. Ha kivesszük a formából, az oldalát is bekenhetjük a krémmel, én nem szoktam.

Amúgy, ha csak egy sima, kekszes alapot készítünk a tortának (gondolok itt darált édes keksz és olvasztott vaj kombójára), akkor is simán működik és nagyon finom lesz. Ha valakinek nincs kedve, ideje a piskótával bajlódni, akkor csak édes kekszet daráljon meg (egy zacskó győri édes) és ehhez adjon 8-10 dkg olvasztott vajat. Akkor jó, ha a kekszes masszát a forma aljába tudjuk nyomkodni. Ezt addig tegyük hűtőbe, míg a krém elkészül. Erre kerülhet a krém és kész is.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hamis Stroganoff (gomba nélkül)

Kukoricás-tejszínes karaj szeletek

Pestós csirkecomb, zöldséges bulgurral